Fa ablak

Fa vagy műanyag ablak a jobb

Amikor két dolgot összehasonlítunk, akkor számos vélemény és tapasztalat az, ami egymásnak feszül. Egy dologban azonban mindenki egyetért. Az eredeti dolgok mindig jobbak, mint az utánzatok. Az eredetit, azért másolják, mert olyan értékeket képvisel. Az emberek ezeket az eredeti dolgokat nagyra tartják a szépségük, a minőségük és a funkcióik miatt.

S azt ugye mindenki tudja, hogy léteznek famintázatú műanyag ablakok is ma már. Festéssel próbálják meg külsőleg olyanná varázsolni a műanyag ablakokat, mintha fából lennének. Azonban kívülről, ha megtekintünk egy házat, akkor első ránézésre be is csaphatják az emberi szemet. Azonban a nap folyamán, a változó fényviszonyok között kiderül, hogy itt nem természetes anyagról, hanem utánzatról van szó.

Azonban még soha az életben nem láttam, olyan fanyílászárót, ablakot meg különösképpen nem, amely úgy akart volna kinézni, mint egy műanyag ablak. Az eredetiség felől vizsgálva, nyilván így maguk a gyártók is elismerik, hogy a fanyílászáró jobb, hiszen szeretnének ráhasonlítani. A fa évezredek óta velünk van. A fa mintázata, illata, ahogyan reagál az idő változásaira, mind az emberi élet természetes életigényének és alakulásának a fontos része. Ezt műdolgokkal nem lehet helyettesíteni.

 

Nézzük sorra a legfontosabb elemeket a fa és műanyag ablaknál

Milyen a műanyag mintázata erezete? Normál esetben mondanád rá, hogy milyen szép? Mondanád, hogy látszik rajta az élet nyoma? Hol vannak azok a körgyűrűk, amik az időt és a tájat, amivel szimbiózisban élt jelzik?

Mondanád, hogy milyen csodálatos a műanyag illata? Mondanád, hogy ebben az illatban benne vannak a tágas erdők? Mondanád, hogy ebben az illatban benne van a gyermekkorod? Mondanád, hogy ebben az illatban ott vannak a közös kirándulásaitok? Mondanád, hogy ebben az illatban ott vannak az ünnepeitek?

Az idő teltével együtt, mondanád a műanyagra, hogyan milyen szépen mélyül a színe? Mondanád, hogy csodálatos, ahogy egyre nemesebb lesz az anyaga? Mondanád, hogy ahogyan az az élő fa, úgy reagál arra, ahogyan éltek? Mondanád, hogy érzed, ahogy veled együtt lélegzik a műanyag?

Mindezeket nem mondanád, mert tudod, hogy a műanyag csak utánzat. A műanyag nem természetes anyag, hanem a kémia szüleménye. Így Te magad is tudod, hogy mind esztétikai minőségében, mind időtállóságában, mind abban, ahogy a fanyílászárókkal együtt lélegzik a ház, ahogy rajtuk keresztül látod a világot az egészen más, mint a mestersége környezet.

Egyetlen dolog van, ami miatt a természetes helyett mű dolgokban gondolkodsz. Ez pedig az ár. Velünk azonban megtalálhatod a megfelelő megoldást erre is.

Fanyílászáró ajánlat kérés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük