Az ajtók és az ablakok az otthoni világod kapui

Semmi sem fontosabb annál, mint hogy mi kapcsolja össze az otthonod a közvetlen környezetteddel!

 

Az, hogy milyen nyílászárókat választunk rendkívül fontos kérdés. Ennek a súlyát azonban, a teljes házépítés, vagy lakás felújításhoz képest csakis pár tényezőben kívánjuk megfogni. Mindössze pár szempont, ami alapján kiválasztjuk a nyílászáróinkat. Több mint 30 éves tapasztalat, hogy a nyílászárók paramétereiből, azok lehetőségeiből csak 2-3 jegy alapján választunk. Azok azonban, akik készítik, - mint mi is - a nyílászárókat, több mint százféle tényezőt és elemet vesznek figyelembe a gyártáskor, a beépítéskor. A nyílászárók kicsit olyanok, mint a kabáton a gombok. Fontos a funkciójuk, mert nélkülük mint sem érnek a kabátok. Külön előny, ha szépek is ezek a gombok, de mégiscsak gombok.

fa nyílászáróA nyílászárókra fordított figyelemmel kapcsolatban egyedül a költségük az, ami jelzi, hogy ezek kitüntetetten fontos elemei az építkezésnek, a felújításnak. Ez ugyanakkor a legnagyobb csapda helyzetet is eredményezi. A költségeket ugyanis mindig csökkenteni törekszünk, ami nagy mértékben befolyásolja a nyílászáró választást is. Ennek egyes következménye, hogy az ár, a hőszigetelés és a kinézet alapján döntünk.

A hőszigetelés is olyan paraméter a nyílászáróknál, amit már több évtizedes kommunikáció segítségével kezelnek csak kiemelt jelentőségűként az emberek. Arról, hogy a nyílászárók hogyan néznek ki, illenek e igazából a mi otthonunkhoz a bemutató termekben kellene dönteni. Azonban nyílászárókat nem igazán sokszor vásárolunk, emitt a házunkról bennünk kialakult kép és az előttünk lévő ajtó és ablak látványa alapján kellene jó döntést hozni.

Hogyan derül ki, melyik a nekünk való nyílászáró?

Nagyon kevés szempont alapján, a legtöbb, új nyílászáró vásárló számára, majd csak a használat során derül ki, hogy valóban a legjobb megoldás mellett voksoltak e. Amikor már esetleg túlságosan párás lesz az otthonunk. Télen penész foltok jelennek meg a lakás különböző részein. Amikor a nagy melegben megtagad a vasalat és nehezebben nyitjuk, zárjuk az ablakaink. Amikor a verőfényben csillogó otthonunk, egy esős időben egészen lehangoló látványt nyújt, mert az ablakaink, a házunk szemei egész más színárnyalatot vesznek fel. Ilyenkor, ezeken a borús vagy forró napokon, lehangoló lesz belépni a lakásba is és magunkkal visszük oda az egész nap terhét is.

A nyílászárók ugyanis, helytelen magyar kifejezés. S mivel a nyelvünk sem fogalmaz pontosan, ezért ez a választásunkat, a döntésünk erejét is befolyásolja. A régi építőmesterek korában nem is használták a kifejezést, csak ajtók és ablakok voltak. A nyílászáró, mint gyűjtő fogalom inkább a tömegtermelés időszakában jelent meg. S ezzel együtt át is alakult azok jelentősége. Az ablakoknak és ajtóknak, mintha hirtelen az lett volna a funkciójuk, hogy lezárjanak egy nyílást, ami a külvilágba vezet, ami elől el kell bújni. Holott korábban ezzel ellentétben az ablakok nyitott rálátást jelentettek más világokra és az ajtók voltak az átjárók ide. Az ajtó és ablak mindig gazdag és változatos világok határán helyezkedett el.

Ahogy a nyelvben megváltozott a kifejezés, úgy változott meg az ajtók, ablakok megítélése. Mi azonban a valódi építőmesterek és nem iparosok szellemében valljuk, hogy az ajtóknak, az ablakoknak kitüntetett szerepe van az otthonunkban. Mi így is készítjük és építjük be őket, ezért érdemes kérni ingyenes helyszíni felmérésünk és árajánlatunk.

 

Az ajtó és ablak választásod sok mindent elmond

Ma már több mindent tudunk a telefonokról, laptopokról, autókról, mint az ajtókról, ablakokról. Holott a nyílászáróink sokkal inkább szerepet játszanak az otthonosság érzésében. Sokkal nagyobb felületekkel kapcsolódnak a közvetlen környezetünkhöz, mint ezek az eszközök. A más világokkal való kapcsolatban ezeknek a technikai eszközöknek kiemeltebb szerepet tulajdonítunk, pedig az sokszor csak egy virtuális valóság és nem valódi természeti környezet.

S itt feszül egy óriási különbség a nyílászáró választás és készítés között. Míg az ajtót, ablakot készítő mester több száz szempontot figyelembe vesz a gyártáskor, addig a vásárló maximum 3-4 tényezőig jut a választáskor. A nyílászárókba beépített és a vevő által megértett tudás között óriási a különbség, amit sokan ki is használnak.

Vannak, akik ezt könnyen kihasználják, tudva, hogy sokan csakis az árra fókuszálnak és még egy-két paraméterre. Hiszen ki veszi észre emiatt, hogy abból a százféle szempontból, amire egy munkájára igényes mesterember figyel, csak húszat vettek figyelembe a gyártáskor. Nyilván jóval kedvezőbb lesz az ár, mert más az anyagminőség, más a kidolgozás módja, más a kidolgozás részletessége. Még ha arra ügyelnek is, hogy a figyelem középpontjában lévő hőszigetelésre, az üveg mutatóira ne legyen panasz.

Mi nem engedünk a munkánk minőségéből, a vevő kárára. Ugyanakkor mivel mi magunk gyártjuk a nyílászárókat, ezért maximálisan figyelembe tudjuk venni a vevőnk által meghatározott költségkereteket. A Halas-Fa-Door a régi otthonos világok, - amelyek termékeny kapcsolatban voltak a külvilággal - ajtóit, ablakait készíti el, a vásárlóink tökéletes megelégedésére.

 

 

 

Természetes, organikus, otthonos a fa nyílászáró

 

 

Még így is túl sok információt kapunk a nyílászárókról, amikben elveszünk

 

Sokféle információt kap egy-egy vásárlás során az ember. S sokszor megtapasztalja, ha ugyanazt a terméket keresve, ha különböző boltokba bemegy, hogy egyik helyen ezt mondták róla, a másikon meg azt. Amit az egyik eladó fontos szempontnak tartott, arra egy másik azt mondja, hogy azzal felesleges foglalkozni, mert végül is nem ez számít. Így ahelyett, hogy egyre többet tudnánk a vásárlás folyamatában, egyre bizonytalanabbak vagyunk. S akkor mi alapján tudunk dönteni?  Mennyire volt szimpatikus az értékesítő, vagy az ár, vagy hogy ránézésre mennyire tetszett?

Ezek a szempontok kisebb értékű dolgoknál még csak kevés rizikót hordoznak magukban, de minél fontosabb döntést kell hoznunk, annál nagyobb a kockázata. Így feltesszük magunknak azt a jogos kérdést, hogy az adott termék értékesítője végül is mit tett meg a bizalmunk elnyeréséért. Mennyire figyelt a mi problémánkra? Milyen megoldásokat kínált rá? Mi volt a filozófiája, hogyan gondolkodik az adott termékről, amit árul? Mi a küldetése, miért csinálja ezt a munkát, a mi a célja vele? Milyen pluszokat kínált nekünk, ha őt választjuk?

Ezeket a kérdéseket egy-egy vásárlásnál fel sem tesszük igazából, csak a tudatalattinkban kirajzolódik ezzel kapcsolatban egy kép, ami a választásunk alapja. Mi ezeket ezért itt a honlapunkon pontosan megfogalmaztuk, hogy ha most akarsz nyílászárót választani, miért érdemes tőlünk ajánlatot kérni!

Lehet e gyorsan jól dönteni?

Nyilván a ma embere rendkívül stresszes, semmire sincs ideje és már többször járt pórul egy-egy vásárlással. A jó döntésekhez, pláne az értékesebb dolgokban, mint, amilyenek a nyílászárók viszont idő kell. Ekkora értékben nem vásárolunk akárkitől. Így a megfelelő információk beszerzése egy cégről, nem kidobott idő. Elolvasni, hogy egy vállalkozás mit gondol a termékéről, a munkájáról nagyon fontos. Így kiderül, hogy mennyire sablonos, vagy mennyire kreatív valaki. Ezt a gondolkodást a munkájában is vissza fogjuk kapni.

Mégis arra sarkallnak minket sokan, hogy a referencia fotók, a megmutatott néhány termék és egy-egy aktuális ajánlat alapján azonnal döntsünk. A bizalmunk szempontjából fontos kérdésekre a válaszok, így nincsenek is megfogalmazva náluk. Ez a nyomás gyakorlás, hogy mielőbb dönteni kell viszont stresszhelyzetbe kényszerít minket. A nyílászárók kiválasztásának lépéseit viszont nem szabad átugrani. Teljes képet kell kapni a jó döntéshez.

Mi lépésről lépésre végig vezetünk azon az úton, amely a legjobb választáshoz vezet. Még akkor is, ha végül nem mellettünk döntesz. Nekünk fontos, hogy egy ilyen értékű beruházásnál jóval többet tudj az ajtókról, ablakokról, mint a vásárlás előtt. A jó ajtó és ablak választás ugyanis valójában nem rövidebb életszakaszokra korlátozódik, mint napjaink technikai eszközeinél. A jó ajtók és ablakok, amik valóban a saját otthonunk, világunk átjárói és összekötnek minket egy a termékeny külső környezettel. Azért élünk ott ahol, mert oka van annak, hogy éppen ott azon a helyen választottunk magunknak házat, lakást. A jó ajtók és ablakok valójában ugyanis, a jó döntés nyomán, egész életünkre szólnak.

Több mint 30 év tapasztalatával segítünk

Az elmúlt több mint 30 év tapasztalatával a hátunk mögött mi jól láttuk a technológiai fejlődést is, amin a nyílászáró gyártás végig ment. Tudjuk régebben mitől voltak tartósabbak, strapabíróbbak az ajtóink, ablakaink. Látjuk azt is az új technológiák milyen olyan újításokat hoztak, amelyek valóban jobbá teszik a nyílászáróinkat. Mi így minden egyes általunk készített nyílászáróba ezt a több mint negyedszázados tudást építjük be.

A mi ajtóink, ablakaink megfelelnek a kor technikai követelményeinek és minőségben, tartósságban magukban hordozzák a régi ajtók, ablakok tulajdonságait. Mi ezért készítünk kifejezetten fa nyílászárókat. A faanyag, a fából készült ajtók, ablakok azok, amelyek már az évezredek próbáját kiállták. Máshol ezt a kettős tapasztalatot nem tudod megtalálni. A nyílászárók piacán is sokan vannak, akik hirtelen feltűnnek, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Sokan csak az adott pillanat technikai előnyeinek, a gyors tömeggyártásnak kívánnak megfelelni.  S ahogy egy-egy ilyen gyártási trend, ami gyorsan elsajátítható eltűnik a piacról, a valódi ajtó és ablak készítéshez szükséges teljes tudást nélkülöző vállalkozások is eltűnnek velük együtt.

Mi magára a termékeinkre is alapból 5 év garanciát vállalunk. Az elmúlt 30 év is bizonyítja, hogy hosszú távon gondolkodunk. Mi a tradíciókat valóban megőrizzük és klasszikus családi vállalkozásként tovább is kívánjuk adni azokat. Fazekas Zsolt az alapító célja, hogy immár a cégben dolgozó fia vigye tovább azt a gyártási tapasztalatot, ő kamatoztassa azt a tudást, amit a Halas-Fa-Door Kft, a hosszú évek alatt megszerzett.

Velünk, így nemcsak egyszerűen esztétikus, időtálló ajtókat, ablakokat kapnak az ügyfeleink. Velünk a tradíciót kapják megrendelőink, több, mint 30 év tapasztalatát, tudását és azt a látásmódot, ami a legjobb megoldásokat kínálja az adott helyre.

Fanyílászárók a gyártástól, a beépítésig

A nyílászárók megtervezésénél, kiválasztásánál fontos, hogy a kivitelező a helyszínen felmérje, pontosan milyen ajtókra, ablakokra lesz szükség. S ez a helyszíni felmérés igazából nem csak a méretek levételéről szól. Amennyiben csakis méretekről és funkciókról beszélünk egy helyszíni felmérésnél, akkor nem találjuk meg a legjobb megoldásokat.

A nyílászáró készítőnek látnia kell a lakást, a házat, hogy képet kapjon arról, az hogyan néz ki a tér, ahová a nyílászárók kerülnek, milyenek a tulajdonosok elképzelései az otthonról. Milyen anyagok felhasználásával épült, milyen belsőépítészeti szempontok határozzák meg a teret. Ezek mind-mind fontos tényezők a pontos ajánlathoz. Fa nyílászáróinkhoz ugyanis más-más típusú faanyagokat tudunk javasolni az adott ház, vagy lakás paramétereinek megfelelően. Más típusú fa illik ugyanis egy adott falminőségéhez, egy modern, vagy egy történelmi jellegű épülethez. Amennyiben az ablakok műanyagból készülnek, akkor természetesen nem tudunk széles palettáról választani, a műanyagok még ha színük más is, csakis egyfélék lehetnek.

A pontos felmérés alapján, sokkal szélesebb választékot tudunk kínálni mind az anyagminőség, mind a funkciók alapján az ablakokból. S ha nem áll rendelkezésre olyan ajtó, vagy ablak, ami tökéletesen illeszkedne az adott helyhez, nekünk ez sem jelent problémát. Mi ugyanis legyártjuk az adott lakáshoz, házhoz megálmodott nyílászárókat.

Így a tőlünk vásárolt nyílászárók segítségével különlegesen magas és egyedi esztétikai minőséget kapnak a vásárlók. Ráadásul emellett a magas esztétikai minőség mellett, mind a nyílászárók tulajdonságaiban, mind a funkcióiban pontosan azt kapják, amire szükségük van az új ajtók, ablakok tulajdonosainak.

 

 

Természetes, organikus, otthonos a fa nyílászáró

 

 

Nincsenek rejtett költségek

A nyílászáró gyártás és maga a beépítés is nálunk egyetlen kézben van. Így nincsenek rejtett költségeink. Mi maximálisan betartjuk a megrendelőink által meghatározott költségkereteket. Csakis olyan funkciók és olyan tulajdonságok, olyan faanyagból kerülnek legyártásra, amire valóban szükség van az adott helyen. Nem kell megfizetni olyan funkciókat, amiket az előregyártott ablakoknál, ha szükség van rá, ha nem beépítenek egy-egy ajtóba, ablakba.

Nekünk ez az óriási előnyünk, hogy a gyártást kézben tartva az adott helyre készülnek egyedi módon a nyílászáróink. Ráadásul az üzemünkből a helyszínre, nagyon kedvezményesen - a mostani üzemanyagárakhoz képest - szállítjuk ki a megálmodott nyílászárókat.

A pontos helyszíni felmérésnek köszönhetően, így mivel az adott típusú falazathoz, az adott minőségben, funkcióban készültek az ablakok, azok beépítése is sokkal hatékonyabb. Sokkal kevesebb bontási munkával, porral, kosszal jár a munkavégzés. S természetesen időben is sokkal gyorsabban kerülnek a helyükre a gyönyörű ablakok.

 

Nyomon követhető, gördülékeny folyamatok

A felméréstől a beépítésig a munkafolyamatok egészen egyszerűen és gördülékenyen zajlanak. Az új nyílászáróktól pedig nincs olyan ház, vagy lakás, ami tökéletesen meg ne szépülne. Egészen más érzés kerít minket hatalmába az otthonunkban, ha ezeken a fanyílászárókon keresztül nézünk körbe nap, mint nap a világban. S ezeken az ajtókon át közlekedünk a különböző terekbe.

S ez az érzés, ami a nyílászárók szépségéből és eleganciájából is árad végig velünk lesz az otthonunkban. Az otthon melege a hideg napokon, vagy az a hűvös érzés, ami a nyári forráságban teszi kényelmessé az otthonunk, mind ezeknek a fanyílászáróknak lesz köszönhető.

Tudjuk, mert már annyiszor megtapasztaltuk az elmúlt több mint 30 év alatt, hogy amikor sikerül a tulajdonosok elképzelései és a lakás adottságainak legmegfelelőbb fanyílászárókat legyártani, akkor egészen más világ veszi őket körül. Sokkal otthonosabb, kedvesebb lesz a saját világunk, mert a nyílászárók az otthonunk érzékszervei, a szemei, a belső térben meghatározó fény és hőviszonyok szabályozói. A mi végső célunk ennek a környezetnek, ennek a hangulatnak a tökéletes megvalósítása. Így a fanyílászárók sokkal többet jelentenek az otthonunknak, mint más típusú ajtók, ablakok.

Fanyílászáró előnyök pontonként
1. Semmi máshoz nem fogható természetesség

2. Organikus, fénnyel teli és megfelelő hőmérsékletű környezet

3. Kimagasló esztétikai minőség

Mi a természettesség?
4. Változatos faanyag és színvilág

5. Egyedi személyre szabható funkciók

6. Nincs párás, fülledt légkör, mint a nem természetes alapanyagoknál

Mindenből a maximumot

7. A legmagasabb hőszigetelési mutatók

8. A legmagasabb fokú biztonsági megoldások

9. A fanyílászáró egy életre szól

Bónuszok

10. 5 év garancia

11. Optimalizált szállítási költségek

12. Egyedi kedvezmények

A bizonyíték, a tapasztalat

A legtöbb esetben a tapasztalat tudja csak eldönteni, hogy jó e a választásunk. A tapasztalataink, ha rosszak, akkor sajnos már nagyon költséges újra gondolni a nyílászáró választást. Amennyiben a tapasztalataink jók rövid távon, akkor is 5-10 év távlatában csak akkor tudunk különbséget tenni, ha velünk egy időben valaki a miénkkel ellentétes típusú terméket választott.

A megfelelő tapasztalatot, nagyon nehéz megszerezni a nyílászárók esetében. Nehéz, mert ránézésre mindig csak az esztétikai funkciók, hogy milyen szép az ablak, azok amelyek nyilvánvalóak. Még ha több időt töltünk is két olyan térben, ahol különbözőek a nyílászárók nehéz megfelelő képet alkotni. Sőt szinte lehetetlen, mert a mi életviteli szokásaink és ezzel összefüggően a lakótérben lévő páratartalom is más, mint ahol ideiglenesen tartózkodunk. Más-más időszakra hagyjuk esetleg üresen a lakásunk, így más-más hőmérsékletet állíthatunk be, más-más időintervallumra. Szóval nehéz valódi tapasztalatot szerezni és az emberek túlnyomó része pontosan emiatt a bizonytalanság miatt, inkább az olcsóbb termékekre szavaz. Kisebbnek érzi a rizikót. Holott a nyílászáróknál, mivel azok hosszútávra szólnak csupán az ár tényező miatt a rizikó mértéke megsokszorozódik.

Velünk mindezt a sok rizikó tényezőt, ami a választásból fakad elkerülheted. Az évezredes tény, hogy a fanyílászárók évszázadokra szólnak. Az ember az építőanyagait mindig a természetes környezetből vette. Csak így lehet az ember számára megfelelő organikus környezetet létrehozni. Minél inkább távolodunk a természetességtől, ahogy az ultra modern világ mutatja, annál több stressz és betegség leselkedik ránk. Azok az átjárók, ablakok, amelyeken keresztül szemléljük a környezetünk, az ajtók, amelyek a mi belső világunkat kötik össze a külsővel, mélyen a tudatalattink számára, határozottan nagyon fontos tér elemek. Még akkor is, ha az adott pillanatban nem gondolunk erre.

 

 

Mindenki tudja, mégis kevesebben választják

Mélyen mindenki tudja, hogy a fanyílászárók a legjobb választás. Csak hát ott vannak azok a fránya költségek, amelyeket valahogyan optimalizálni kell. Mivel mi személyre szabottan gyártunk sokkal inkább figyelembe tudjuk venni ezeket a költségkereteket. Amikor besétálunk egy bemutató terembe, vagy böngészünk az interneten, akkor sokkal kisebbek lesznek a lehetőségeink. Mindig a darabszámok és az árak fogságában marad a gondolkodásunk. Az ajtóink, ablakaink viszont sokkal mélyebb gondolatokat igényelnek ennél.

Mi magas esztétikai és anyagminőséget tudunk garantálni, ehhez párosulnak az egyedi, személyre szabható funkciók. Így az ár/érték arányunk kimagaslóan magas mutatókkal rendelkezik. A tapasztalataink, ahogyan látjuk, hogy megváltozik egy-egy lakótér, egy lakás, vagy házértéke a nyílászáró cserék után, plusz az a 30 éves történet, ami minden új vásárlónk számára a garanciákat jelenti.

A fanyílászáró nemzedékekre szól. A fanyílászáró értéknövelők. A fanyílászárók egészen más otthonosságot biztosítanak. A személyre szabottan gyártott nyílászárók kifejezetten a Ti számotokra nyújtanak megoldást. A fanyílászárók megtérülési mutatói hosszú távon sokszorosai más anyagoknak.

 

 

Természetes, organikus, otthonos a fa nyílászáró

 

 

Egyedi bónuszok az ajánlat kérésedhez

Ahhoz, hogy a magas minőség mellet a megfelelő árakat is biztosítani tudjuk, nagyon fontos számunkra az ütemezés. Ütemeznünk kell a gyártásunkat és a beépítéseket is. Így azoknak az ügyfeleinknek, akiknek szintén fontos, hogy a megfelelő időben, a megfelelő minőségben és árakon jussanak hozzá a nyílászáróikhoz, azoknak egyedi kedvezményeket biztosítunk, mert az idő pénz.

A 30 éves évfordulónkra most mindenki egy egyedi kedvezményre jogosító ajánlatot kap, amit mi minden online jelentkezők árajánlatába beszámítunk.

Mindenkiben sok kérdés merül fel egy ilyen beruházásnál, ezért nálunk az ezzel összefüggő konultáció teljesen ingyenes. Mi mindent pontosan tudni akarunk az igényeidről, a környezetről, ahová az ajtók, ablakok kerülnek, hogy valóban a legjobb megoldásokat kínáljuk. Nálunk nincs olyan, hogy a kiszállás és felmérés díja ennyi, meg ennyi lenne és ezt majd levonjuk később az árból. Mi valóban segíteni akarunk Neked, mert tudjuk a nyílászárók milyen fontos választás.

Sőt, ha most rögtön, vagy 9 napon belül, hogy láttad ezt az oldalt kérsz tőlünk ajánlatot, akkor a nyílászárók kiszállítását is nagyon kedvezményesen tudjuk megoldani. Máshol akár azt is mondhatják, hogy ingyen viszik Neked házhoz a bemutató teremből, de Te már az árban megfizetted, hogy a boltba kerültek a nyílászárók. Mi viszont úgy garantáljuk Neked ezt a kedvezényes szállítást, hogy a mi üzemünk az ország egy másik pontján helyezkedik el. Így mi nem a bemutató teremből, hanem onnan, ahol Neked elkészítettük az ajtóid, ablakaid visszük el hozzád azokat.

 

Ingyenes konzultáció + egyedi kedvezmények + egyéb megrendeléstől függő bónuszok

Három, olyan rendkívül nyomós ok, amiért most rögtön kérj Ajánlatot!

Mennyi egyedi munka van a Te nyílászáróidban?

Ennyi egyedi dolgot most már Te is biztosan tudod, sehol sem kapsz a nyílászáróidhoz.

Mi direkt Neked a Te igényeidre, a Te lakásodra szabottan dolgozunk.

Nem készletről válogatsz, ha kell bármit elkészítünk.

Ingyenesen felmérjük, 10% kedvezményt adunk, ingyen kiszállítjuk!

Gyönyörű nyílászárók, különleges funkciók, magas minőség.

Ezekkel a nyílászárókkal növekszik az ingatlan értéke, amit ráhagyhatsz az utódaidra is. 

A fa az életünk része volt mindig, legyen így a jövőben is.

 

Miért veszítenél el ennyi bónuszt?

Miért veszítenél el ennyi segítséget?

Miért veszítenél el ennyi tudást?

Miért veszítenél el ilyen minőséget?

Miért veszítenél el ilyen magas esztétikai értéket?

Kérj ajánlatot most és mi megtaláljuk számotokra a legjobb megoldásokat!